A cég

1997 Júniusában alakítottuk meg cégünket és kizárólagos szerződést kötöttünk a német macAudio céggel autóhifi termékeik értékesítésére.

1998-ban hivatalos nagykereskedői lettünk a Dietz kábel, kiegészítő és tartozékoknak és a Kenwood autóhifi termékeknek.

1999. Megkapjuk első elismerésünket a macAudio cégtől kimagasló forgalmunkért. A macAudio első a németországi eladások alapján. Cégünk megkezdi a Clarion és Nakamichi fejegységek nagykereskedelmi forgalmazását. Cégünk a XIV. kerületbe nagyobb telephelyre költözik. Ebben az évben megrendeztük első saját finanszírozású, ingyenes kiállításunkat és versenyünket, a NINJA PARTY-t, Veresegyházán hatalmas sikerrel. Felhőtlen szórakozás, szikrázó napsütés, jókedv, vigasság és persze napszúrás. Megjelenik a Tuning & Stereo újság, melyben elkezdünk hirdetni és a mai napig a legnagyobb hirdetők vagyunk.

2000. A Tuning & Stereo Partyn, Siófokon a legnagyobb kiállítóként veszünk részt.

2001. Megkezdjük a JVC autórádiók nagykereskedelmi forgalmazását. A Tuning & Stereo kiállításon ismét a legnagyobb kiállítóként vettünk részt. A standunk közepére felépítettünk egy hatalmas várat, mely köré 13 demoautóval mutattuk be a macAudio legfrissebb termékeit.

2002. MacAudio termékekkel épített demoautóink hazai és nemzetközi sikereket értek el. A Renault megnyeri a nemzetközi hangzásversenyt, Peugeot demoautónk második helyet szerez. A macAudio az év viszonteladójának választja cégünket. Új telephelyre költözünk a Fogarasi út 198-ba. Ebben az évben elmarad a nyári Tuning&Stereo party, ezért úgy döntöttünk, hogy saját kiállítást rendezünk. A Balaton partján, Keszthelyre esett választásunk, ahol egy fergeteges bulit rendeztünk, HANGZAVAR kiállítás néven. show-n volt hangzás és hangnyomás mérés, kipufogó hangnyomás mérés, játékok, tuning és hifi bemutató, bungee jumping, vizifoci, bika, lufivár a gyerekeknek, csodálatos táncos lányok és fellépett az Animal Cannibals. Ebben az évben az egyik legérdekesebb demoautónk egy Big Foot volt, mely a kiállításon megmutatta tudását is, négy autót döngölt a földbe.

2003. Amerika és a világ egyik legnagyobb vállalata, az amerikai Audiovox cég többségi tulajdont szerez a macAudio cégbe. Cégünk macAudio-tól újabb elismerést kap a kiváló marketing munkáért. Létrehozzuk az Autóhifipont nevet és viszonteladóink már ezen néven folytatják értékesítésüket. Tavasszal megjelent az első Autóhifipont reklámújságunk, 12 oldalon 100.000 példányban. Ez év őszén szerződést kötöttünk a Robert Bosch Magyarország-gal a Blaupunkt autóhifi termékek nagykereskedelmi forgalmazására. Év végén jelent meg második Autóhifipont újságunk, már 16 oldalon és 150.000 példányban.

2004. Cégünk ismét elnyeri a macAudio cégtől a legjobb marketinges díjat. Februárban hivatalos nagykereskedői szerződést kötöttünk a Sony Hungáriával a Sony autó hifi termékek nagykereskedelmi forgalmazására. Márciusban kizárólagos szerződést kötöttünk az AUDIOVOX multimédiás termékek magyarországi forgalmazására. Az Audiovox cég ekkor kezdi meg működésétét az Európai piacon. Céljuk, mint a Amerikában a piacvezető szerep elnyerése. Ebben az évben már négyszer jelentettük meg az Autóhifipont újságot, alkalmanként több, mint 400.000 példányban. A Tuning&Stereo első ízben rendezett háromnapos fesztivált, hatalmas sikerrel, melyen cégünk a legnagyobb kiállítóként, majdnem egy egész hangárt megtöltött.

2005. A macAudio fennállásának 25 éves jubileumát ünnepli. Bemutatja új logóját. és több, mint 50 új termékkel lepi meg a vásárlókat. A macAudio ebben az évben Európa legsikeresebb és legnagyobb autóerősítő és hangszóró gyártója. Az Audiovox termékekkel egyre nagyobb sikereket érünk el, a cég a piacvezető szerep megszerzése érdekében kínálatát megduplázza, árait még versenyképesebbé teszi.

Tavasszal kizárólagos szerződést kötöttünk az olasz Elettromedia céggel, a csúcsminőségű autó hifi erősítőiről híres Audison, a világszínvonalú kiegészítőkről híres AZ Audiocomp és a vadonatúj Audison erősítők színvonalát képviselő Connection termékek forgalmazására.

Áprilisban megkezdtük telephelyünk bővítését, hogy ügyfeleinknek még nagyobb választékot, még kényelmesebb kiszolgálást tudjunk biztosítani. A győri Tuning&Stereo shown, mint állandó és legnagyobb kiállítók ismét jelentős standdal és fantasztikus demóautókkal mutattuk be a kínálatunkat. Ebben az évben már két standon, több, mint 16 autóban, számtalan vitrinben 450 négyzetméteren mutattuk be a legújabb termékeinket. Ezen a shown mutattuk be először a Ford Mustang demóautónkat, melybe a legújabb macAudio erősítőket és hangszórókat, valamint több, mint 13 darab Audiovox monitort és több Audiovox elektronikát építettünk bele. A kiállítás keretében mutattuk be legfrissebb Autóhifipont újságunkat, immáron, több mint félmillió példányban.  Ford mustang demóautónkkal az ország számtalan pontján, kisebb-nagyobb rendezvényeket bejártunk. Az Autó nemzetkőzi sikereket ért el. A németországi Sound Off magazin Európa legszebb demóautóként több oldalon keresztül, címlapra és poszterre téve mutatta be. A Szlovák autóhifi magazinban a Mustangról, több oldalas beszámoló jelent meg. Az autó a régió egyik legnagyobb nemzetközi autó kiállításán Nyitrán szeptemberben meghívottként vesz részt, nem kis sikerrel. Szeptember végén befejeződött cégünk telephelyének átalakítása. Üzletünkben nagyobb kínálattal, magas szaktudással várjuk érdeklődőinket, vásárlóinkat.

Cégünk hatalmas, szinte 100% választékot és árukészletet biztosít az általunk importált és forgalmazott termékekre, a legversenyképesebb árban fogyasztóink és viszonteladóink részére. Célunk az autó hifi termékek népszerűsítése Magyarországon, segítséget nyújtva a minőségi zenehallgatáshoz.

2006 januárjától lehetőséget kínálunk, hogy látogatóink részt vegyenek bemutatótermünkben a világ egyik legjobb autó hifi erősítőjének az Audison Thessis HV Venti-nek a bemutatóján. Megismerhetik az erősítő tervezésének filozófiáját, tervezésének és építésének különlegességeit és nem utolsó sorban lehetőségük nyílik az erősítő meghallgatására.

2006 Májusában a legnagyobb kiállítóként, közel 800 négyzetméteren vettünk részt a Budapesten megrendezésre került LUXUSAUTÓSHOW-n. A kiállítást több, mint 100.000 ember látogatta. A kiállított autókon és termékeken kívül, saját színpadunkon fellépet Ganszta Zoli és a Kartel, táncosok, a zenét szolgáltatta DJ Oswald, a hangulatról El Nino, dobos gondoskodott. 2006-ban több mint 25 kiállításon veszünk részt Magyarországon és külföldön.

2007 Januárban Bécsben vettünk részt a Luxusautóshow-n, ahol Ford Mustang demoautónkat egy osztrák gyüjtő vásárolta meg.

Cégünk ismét komoly lépésre szánta el magát. Júniusban kizárólagos szerződést kötöttünk a CLARION céggel termékeik forgalmazására. Ismét egy világhírű autó hifi gyártó magyarországi importőrei lettünk.

A 2007 Szeptemberében megrendezett Budapesti Luxusautó show-n ismét a legnagyobb kiállítóként, minden korábbinál nagyobb színvonalon mutattuk be az általunk importált és forgalmazott márkákat. Standunkon, olyan különlegességekkel találkozhattak, mint a Clarion VW Cafter demóautója, a Blaupunkt OPEL Astra Showcarja.

2008 tavaszán ismét tervezésbe fogtunk. Egy új autót akartunk építeni. Egy olyat, ami méltán mutatja be cégünk autó hifibe vetett hitét. Ismét összeállt a profi csapat és nagyon rövid határidő alatt elkészítettük a Tűzmadarat, a macAudio és Audiovox termékek bemutatására készült új demóautónkat.

Jelszavunk: Mindig a legjobb árakon! Forduljon hozzánk bizalommal!